Eszközök
Nyitólap Társaságunk
2024. április. 16. kedd

Cégtörténet

 


Tulajdonlás

Budapest XVIII. kerületének történetében jelentős szerepet játszott a Cséry család által alapított 564 ezer négyzetméter területű szemétfeldolgozó, amely 1890 és 1914 között működött Pestszentlőrinc és Pestszentimre határában és Cséry-telep néven vonult be a köztudatba. Területén nagy mennyiségű hulladék halmozódott fel, melynek kezelése a vállalkozás anyagi nehézségei miatt akadályokba ütközött. A vállalkozás felszámolása után a telepet és a hozzá tartozó létesítményeket a Főváros megváltotta és szükségszerűen folytatta a hulladékgyűjtést.

Az idők során változtak a hulladékgyűjtési módszerek. Előbb tartályos lovas kocsik gyűjtötték össze a Budapest területén keletkező kommunális hulladékot, melyet vasúti vagonokban szállítottak a telep területére. A korabeli híradás szerint kibírhatatlan, egészségügyileg is kifogásolható állapotok uralkodtak a Cséry-telepen és annak környékén.

1958-ban állították forgalomba az első Kuka szemétgyűjtő gépjárműveket, melyek alkalmazásával a hulladékgyűjtés higiénikusabbá vált. A hulladék elhelyezését pedig a korábbi szeméthegyre történő ürítés helyett úgy oldották meg, hogy a hulladékot az egykori Lőrinci téglagyár bányagödrébe ürítették.

A szemétkezelésben 1949 volt a fordulat éve. Országos méretekben gondolkodva, az akkori tervhivatalban rádöbbentek arra, hogy az ország termőtalajainak leromlott a termelőereje. Ekkor került előtérbe a Cséry-telep, mint lehetséges szerves trágyaforrás. A tőzeg, mint a trágyagyártás fontos alapanyaga pedig a mai XV. kerületen is átfolyó Szilas- és Rákos-patak élővizek környékén volt fellelhető.

1949-ben alakult meg társaságunk legkorábbi elődje, a Szervestrágya Gyűjtő és Értékesítő Nemzeti Vállalat. Az idők folyamán többször is nevet váltott, 1952-ben a Fővárosi Talajerőgazdálkodási és Értékesítési Vállalat nevet vette fel. Ezt az elnevezést követte a Fővárosi Településtisztasági Szolgáltató Vállalat elnevezés 1978-ban, majd Társaságunk 1996-ban kapta meg jelenlegi nevét, a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (FTSZV Kft.) elnevezést. Az FTSzV Kft., a Fővárosi Településtisztasági Szolgáltató Vállalat jogutódja, a Fővárosi Önkormányzat zártkörű egyszemélyes gazdasági társasága volt 2017. július 21-ig. Ettől kezdve a Fővárosi Vízművek Zrt. 100%-os tulajdonosa lett az FTSZV Kft.-nek, és a XVIII. kerület Ipacsfa utcából a XXI. kerület BKSZTT-re (Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep) került át a telephelye.


Tevékenység

Társaságunk, illetve jogelődje 1949. március 14. óta végez a Főváros területén közműpótló tevékenységet, közegészségügyi és környezetvédelmi feladatokat. Társaságunkat a lakossági és közületi emésztők, derítők, szennyvíztárolók tisztítására, a települési folyékony hulladék szállítására, és – mint a korábbi, hetvenes években használt név (Fővárosi Talajerőgazdálkodási és Értékesítési Vállalat) is utal rá – talajjavító anyagok gyártására és forgalmazására alapították. Társaságunk jogelődje a hatvanas évek végén vállalkozási körét bővítette csatornatisztítási tevékenységgel, mely kiterjedt mind a vizes technológiájú, mind a kézi technológiájú területre. A nyolcvanas években megjelenő környezetvédelmi jogszabályok megteremtették a jogi lehetőségét annak, hogy Társaságunk jogelődje tevékenységi körét tovább bővítse és új tevékenység, a veszélyes hulladékok ártalmatlanításával is egyre nagyobb mértékben foglalkozzon.

1998-ban Társaságunk tíz évre elnyerte – tizenegy együttesen pályázó társvállalkozással együtt – a fővárosi települési folyékony hulladékok gyűjtésére és szállítására vonatkozó kötelező közszolgáltatásra kiirt pályázatot a 38/1998. (VII. 16.) számú, illetve az ezt módosító 60/2002. (X. 18.) számú Önkormányzati rendelet szerint, mint közszolgáltató. Az együttesen pályázatot nyert vállalkozók képviseletükben eljárni jogosultnak a FTSzV Kft.-t jelölték meg, és hatalmazták fel a Közszolgáltatási Szerződés megkötésére Budapest Főváros Önkormányzatával. A szerződés 2008. december 31-én lejárt.

Budapest Főváros Közgyűlése 2008 decemberében fogadta el a Közszolgáltatói Keretszerződést, amely megfelel az Európai Uniós jogszabályoknak. Társaságunknak az erre vonatkozó aktuális Keretszerződése 2023. január 1-én lépett életbe. A Keretszerződésben a FTSzV Kft.-t bízta meg a települési folyékony hulladék begyűjtésével, szállításával, ártalommentes elhelyezésével, mint a Főváros területén működő, kizárólagos jogosultsággal rendelkező közszolgáltatót.

A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 59/2011. (X. 12.) számú Fővárosi Közgyűlési rendelet alapján, majd annak a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 72/2013. (X. 14.) számú és 43/2022. (XI. 7.) számú Fővárosi Közgyűlési rendeletekkel való módosításának megfelelően – 2012. március 1-től pedig – a csatornadíj elszámolásához hasonlóan – nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállításának díjfizetése is vízfogyasztás alapon történik. Ez a rendelkezés a talajszennyezés csökkentésére született, mivel a vízfogyasztás alapon kötelezően úgyis fizetendő díj fejében a fogyasztók szükség szerint bármikor – de díjmentesen csak a vízfogyasztásuk mennyiségéig (!) – megrendelhetik Társaságunktól a keletkezett háztartási szennyvizük elszállítását, így már nem jelent anyagi előnyt számukra az elszállítások elmulasztása. Sőt az önkormányzatok által egyre szélesebb körben kivetett talajterhelési bírságok még jobban az elszállítások igénybe vételét fogják erősíteni!

Budapest, 2023. április 20.
                                                                     FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.

 
oldaltérkép  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat