Lakossági folyékony hulladék begyűjtése,
szállítása – közszolgáltatói feladat ellátása
A főváros vezetése 2012. január 1-jétől - Budapest Főváros Közgyűlése által az 59/2011 ( X.12. ) számú rendeletben elfogadott Közszolgáltatói Keretszerződés keretein belül - a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft-t bízta meg a lakossági, települési folyékony hulladék begyűjtésével, szállításával, ártalommentes elhelyezésével, mint a főváros területén működő, kizárólagos jogosultsággal rendelkező közszolgáltatót. A szennyvízszállítás (szippantás) díját Budapest Főváros Önkormányzatának mindenkori, hatályos díjrendelete szabályozza, mely szerint a szennyvízszállítás díja a fogyasztott vízmennyiség alapján, 2012. március 1.-ét követően 337,70 Ft + ÁFA köbméterenként.
A szolgáltatás megrendeléséhez hívja ügyfélszolgálatunkat a 06 40 55 00 55 kék számon
Lomtalanítás – az FKF Zrt-vel közösen, a közszolgáltatás keretein belül
évente egyszer, Budapest egész területén
A lakosságnak lehetősége van minden évben egyszer igénybe venni az FKF Zrt. éves, kerületi bontásban meghatározott időpontban történő lomtalanítási szolgáltatását. Ennek keretében az FKF Zrt-vel évek óta együttműködve, cégünk végzi a lomtalanításkor keletkező veszélyes hulladékok átvételét, begyűjtését és elszállítását.
A háztartásoknál keletkező veszélyes hulladékok átvételére az FKF Zrt. minden lomtalanítási körzetben gyűjtőpontokat létesít. A veszélyes hulladékok átvétele minden egyes körzetben az FKF Zrt. lomtalanítási értesítőjében meghatározott, pontos helyszíneken és időpontban történik.
A gyűjtőpontokon leadható veszélyes hulladékok:
* sütőzsír, sütőolaj és göngyölegei,
* festékmaradék és göngyölegei,
* olajos műanyag flakon,
* oldószerek, hígítók,
* növényvédő szer,
* szárazelem,
* elektronikai hulladék,
* gumiabroncs,
* szóró palack,
* fénycső.
Lomtalanítás – megrendelés alapján
Cégünk vállalja eseti lomtalanítások elvégzését is háztartásoknak, társasházaknak, közületeknek m3 alapú számlázással.
A szolgáltatást megrendelhető e-mailen illetve faxon. A megrendelést követően az ügyfélszolgálati munkatársunkkal egyeztetett időpontban szállítjuk el a lomokat.
Csatornatisztítás, szennyvíziszap szippantás, szállítás
A csatornahálózat állagmegóvása illetve a környezeti terhelések csökkentése és nem utolsó sorban, a kellemetlen szagok elkerülése érdekében feltétlenül szükséges az ingatlanon belüli, rendszeres csatornatisztítás. Cégünk vállalja lakossági ügyfelei részére a csatornatisztítás mellett a keletkező szennyvíziszap szippantását, elszállítását.
A szolgáltatást megrendelhető e-mailen illetve faxon. A megrendelést követően az ügyfélszolgálati munkatársunkkal egyeztetett időpontban végezzük el a szolgáltatást.





