A zöld számon reggel 6 és délután 4 óra között a Cséri-telepen kialakított ügyfélszolgálat munkatársai fogadják a hívásokat, munkaidőn kívül és hétvégén pedig üzenetrögzítő veszi a bejelentéseket. A rögzített hívásokat a diszpécser másnap, illetve a következő munkanap reggelén visszahívja, és időpontot egyeztet a megrendelővel – mondta Gyönki István, a Cséri-telep üzemegység-vezetője.
A társaság vezetése tavaly január 1-jétől, amióta az FTSZV a települési folyékony hulladék begyűjtésének kizárólagos közszolgáltatójaként működik Budapest területén, a zöld számot több vonalra bontotta, ezzel kiküszöbölte azt, hogy foglaltat jelezzen a telefonszám. A zöld szám egyébként szintén 2009 elejétől mobiltelefonról is hívható.
A telefonszámra naponta átlagosan 60-80 bejelentés érkezik, nagyobb részük a szolgáltatás megrendelésére vonatkozik, de sokan érdeklődnek a közszolgáltatás díjtételéről is, valamint az FKF Zrt. lomtalanítási programjához kapcsolódó veszélyeshulladék-gyűjtések időpontjairól és helyszíneiről is – tette hozzá Gyönki István. Amint az üzemegység vezetőjétől megtudtuk, az elmúlt időszak csapadékosabb időjárása miatt megnövekedtek a duguláselhárításra vonatkozó megrendelések, aminek fő oka az, hogy a viharos szél faleveleket, gallyakat hordott a víznyelőkbe. A sok és hirtelen lehullott csapadék miatt a szikkasztók is hamarabb megteltek, így a folyékony hulladék elszállítását is az átlagosnál mintegy 15-20 százalékkal többen rendelték meg az elmúlt napokban.
Az FTSZV célja a lakossági igények minél gyorsabb és teljesebb kielégítése, ezért a cég munkatársai igazodnak az „extra" kérésekhez (ha például valaki – munkaidő-beosztása miatt – konkrét időpontra kéri a szippantás elvégzését), a sürgős eseteket pedig soron kívül kezelik, az ilyen megrendeléseket jóval a közszolgáltatási szerződésben meghatározott időn belül teljesítik.
http://www.fovarosi.hu/hir/hir.php?sd=cikkek/2010/5/4&pg=cikk14
Rólunk





